Rólunk

 

 

 

Éves szinten sok embernél megfordulok. Folyton azt hallom az ügyfeleimtől, hogy: „Nehéz jó szakembert találni. Olyat pedig, aki ért is ahhoz, amit csinál, és még garanciát is vállal az elvégzett munkára szinte lehetetlen.

Üdvözöllek!
Lizák Sándor vagyok

Lizák Sándor ügyvezető
lizak sandor szerelo

„30 év szakmai tapasztalat szereléstechnikában.”
1989-ben végeztem épület szerkezetlakatos szakon, majd később leérettségiztem. Az alap szakmám nagyon sokrétű, és komoly betekintést enged az épületek világába. Tehát, azt mondhatom, hogy az otthonokban otthon vagyok.

„18 év szakmai tapasztalat víztechnikában.”
2004-ben szakosodtam víztechnikára. Fő tevékenységi köröm a Reverz Ozmózis víztisztítók, vízlágyítók, vízkezelők forgalmazása, beszerelése, és szervizelése. Az Euro-Clear vízkezelő szakcég hivatalos beüzemelő partnerként több száz háztartásnak oldottam meg az ivóvíz és vízkő problémáját. Mivel ezek a termékek mind beszerelést, beüzemelést igényelnek, és időnként komoly csövezési munkálatokat kell végezni. Idővel egyértelműnek tűnt a vízvezeték szerelés hozzárendelése is a tevékenységi körömhöz.

Főleg a rövid kivitelezési idejü munkákra vagyok szakosodva. A kisebb ipari méretű kivitelezéseket megcsinálom, de a nagy ipari munkákra nincs kapacitásom.

Sokan kérdezik tőlem, hogy milyen minőségűek a termékeim? Azt szoktam válaszolni, hogy a lehető legjobb, mert a garanciális javításokra fordított idő, az veszteség egy cégnek. Inkább kínálok egy 5000Ft-al drágább terméket, amiről tudom, hogy jó, mint egy olcsóbbat amiről tudom, hogy nem az. Ettől függetlenül sajnos időről időre becsúszik egy-egy garanciális javítás, amit mindig soron kívül és ingyenesen kijavítok. Törekszem a korrekt üzletkötésre, mert csak az elégedett ügyfél ad ajánlást. Büszke vagyok arra például, hogy az általam üzemeltetett Reverz Ozmózis víztisztítók meghibásodási aránya 1% alatti! Nem mellesleg a Reverz Ozmózis víztisztítókra akár 1+9 év kiterjesztett garanciát is vállalok.

Fontos számomra az időpontok, és határidők betartása. A napi munkáknál 30-60 perces tájolással meg tudom adni az érkezés idejét. A több hétre előre egyeztetett munkákat pedig mindig a megbeszélt időben kezdem! Tisztelem mások idejét, és szeretem, ha az én időmet is fontosnak tartja az ügyfél. Azt gondolom, hogy a kölcsönös tisztelet az alapja a jó munkavégzésnek, és az ügyfél megelégedésnek.
Az idők folyamán nagy ügyfél bázisom keletkezett, ahová folyamatosan vissza kell járni. Ebből kifolyólag sok referenciám gyűlt össze, amit igyekszem folyamatosan bekérni. Kérlek, olvass bele a begyűjtött referenciákba, lehet a te szomszédodba is dolgoztam már.

Egy ki adalék arról, hogyan gondolkodom, és hogyan állok az ügyfelekhez. Jelenlegi két céges telefonszámom üzemel, kapcsolattartásra. Ez egyiket 1999-ben, a másikat 2004-ben vettem. A kiadott névjegykártyákon ezek a számok szerepelnek, és valószínűleg a következő 20 évben is ezek fognak.

2004-óta rengeteg kókány munkát láttam, és sokszor kellet mennem mások gányolását kijavítani, ami így kétszer annyiba került az ügyfélnek. 

Tisztességes vállalkozás tanusítvány

 

 

 

 

 

 

Cégem, a Saanpedo Group Kft. Tisztességes Vállalkozás Tanúsítvánnyal rendelkezik.

Ez azt jelenti, hogy a tanúsítvány kiállítója ellenőrizte a cégem, amely  maximálisan megfelelt a minősítési feltételeknek.

Büszke vagyok arra, hogy bekerültem azon cégek körébe, akik certifikációval alátámasztva mondhatják magukról, hogy a vevői meg vannak vele elégedve.

Eredeti tanusítvány megtekintése: Itt

 

 

A félreértések elkerülése végett álljon itt egy kis történet egy autószerelőről:
Egy fiatalembernek nem indul a kocsija, ezért elvontatja egy autószerelőhöz. A szerelő átvizsgálja az autót, majd hoz egy kis
gumikalapácsot, amivel ráüt egyet az indítómotor kommutátorára. Kipróbálja a kocsit, és lás csodás indul. Kérdezi a fiatalember.
– Mivel tartozom?
– 4000Ft lesz.
– 4000Ft egy ütésért?
– Nem. Az ütésért csak egy ezrest adsz, a másik ezrest amiért tudtam, hogy
hová kell ütni, a harmadik ezrest azért, mert volt hozzá speciális szerszámom,
a negyedik ezres pedig az Áfa amit az államnak fizeted.
Tanulság?
Ha valaki olcsón várja el a munkát ne forduljon céges szakemberhez. Ha pedig komoly
szakemberre van szüksége, akkor fogadja el, hogy a mai világban egy cég által
kivitelezett szakipari munka nem olcsó. Viszont van garancia, és van kihez fordulni ha baj van.

Ha szükséged van víztisztítóra, vízlágyítóra, vízkőmentesítőre, kútvíz kezelőre vagy egy normális vízvezeték szerelőre, hívj bizalommal.

Egy érdekersség: Szerintem az ügyfélköröm 30%-a olyan emberekből áll, akik a neten vettek egy vízkezelőt, de az a cég megszünt, így hozzám fordultak.

Lizák Sándor Euro-Clear hivatalos beüzemelő partner