Gyakran Ismételt Kérdések a víztisztítók témakörében 
(Ez a cikk naprakész: frissítve 2024.02.09-én)

Szükséges szűrni a vizeinket? Ha egészségesebb szeretne lenni, akkor feltétlenül. Az egészségügyi világszervezetnél végzett kutatás által az embereket a szennyezett víz és a szennyezett levegő betegíti meg legtöbbször. Pasteur (ejtsd: Pasztőr) az alábbi kijelentést tette munkássága alatt: “Betegségeink 90%- át megisszuk!”

A vízmű megtisztítja a vizet? A vizet csak olyan mértékben tisztítják meg, hogy a jogszabályoknak megfeleljen, és minimalizálják a kockázatot. Kérdés az, hogy mi van akkor, ha olyan maradvány van a vízben, ami nem esik bele a havonta vizsgált elemek közzé? Ilyenek lehetnek a hormon, antibiotikum, és vegyi anyag maradványok.

Nem elég szigorúak a jogszabályok? Fontos megérteni, hogy ha a víz megfelel a jogszabálynak az nem azt jelenti, hogy nem lehet benne az emberi szervezetre káros anyag. Azt jelenti, hogy hozni kellett egy határozatot, ami a fogyasztóknak is elfogadható és a vízművek is bebírják tartani.  Jogszabály = Kompromisszum! Néha a jogszabályok is gyengébbek a kelleténél, de nem ez a fő probléma. Míg régen nagyapáink az ásott kutakból mindig vegyszermentes és friss vizet tudtak meríteni, addig ma több kilométeres csőhálózatokon juttatják el hozzánk a vizet, ami sajnos több napot is eltölt a rendszerben és frissnek nem éppen mondható.

Csak klórozással tudják a vízművek fertőtleníteni a rendszerüket? Magyarországon és a világ nagy részén főleg ezt a megoldást használják, sajnos kényszerből. Hazánkban is évek óta szeretnének változtatni, de a többi megoldás nagyon drága és nincs pénz a fejlesztésre, illetve nagyon megemelkedne a vízdíj hisz a lakosságra terhelnék a többletet. Amerikában sok városban ipari méretű Reverz Ozmózis elvű víztisztító (New York, Boston, Seattle) látja el a lakosságot. Nyugaton sok helyen használnak UV és Ózon fertőtlenítést, és szóba jöhet még a Hidrogénre és Oxigénre lebomló teljesen ártalmatlan hidrogénperoxid is, de mint említettem pénz hiányában sajnos nem várható javulás rövidtávon.

A Klór ártalmas az emberekre nézve? Igen. A klór egy idegméreg, a háborúkban embereket öltek vele. Az USA-ban 1906-ban vezették be a klórozást és egy év alatt 500%-kal nőtt a lábfájásos megbetegedések száma. Egy másik érdekes adat, hogy a Klór a gyomorban sósavvá alakul.

Ha felforralom a vizet, akkor megoldottam a problémát? Fogalmazzunk úgy, hogy a problémák egy részét meg lehet oldani forralással és jobb vizet kapunk mintha nem forralnánk fel, de messzemenőleg nem lesz tökéletes. Miért? Mert igaz, hogy a baktériumok elpusztulnak, de a baktériumtetemek a vízben maradnak. Vírus mentesíteni forralással nem lehet, hisz a vírusok legtöbbje 150 fok alatt nem pusztul el. Ráadásul a száraz anyagok továbbra is az edényben maradnak, mert nem párolognak el. Minél tovább forraljuk a vizet, annál több H2O vagyis tiszta víz molekula távozik el és egyre töményebb marad a víz a benne lévő anyagoktól.

Létezik olyan megoldás, amellyel 100%-osan tiszta vizet lehet előállítani? Igen, a desztillálás. A legjobb gépek a vizet akár 100%-osan szennyeződésmentesre tisztítják. A gép a vizet a felforralja, majd a tiszta és értékes vízpárát lecsapatja és meggyűjti. Létezik belőle kisméretű kivitel is, de borzalmasan drága az üzemeltetési költsége az óriási áramfogyasztás miatt és ehhez képest alig pár liter vizet ad le naponta.

Létezik olyan háztartásban használható megoldás, ami nagyon tiszta vizet állít elő, emberi fogyasztásra tökéletes, és megfizethető? Igen. Háztartásokba a legtökéletesebb megoldás a Reverz Ozmózis elven működő ivóvíztisztító. Tisztítási hatásfoka maximum: 99,5%, átlagosan vegyületenként eltérően: 95-99,5%. Mindent kiszed a vízből, ami eredendően nem odavaló, mindezt literenként 5-10 Ft-os költségért.

A desztillált víz és a Reverz Ozmózissal tisztított víz ugyan olyan? Nem. Eltér a két víz paramétere, de a legfontosabb különbség az előállítás módjában van. Míg a desztillálás a forralás és lecsapatás elvét használja, addig a RO technológia csak szűri és kettéválasztja a vizet, és így nem károsítja a víz szerkezeti felépítését.

Mit jelent, és hogyan működik a Reverz Ozmózis (továbbiakban RO)? A Reverz Ozmózis elvvel az emberi testben működő ozmotikus nyomást modellezték le és öntötték egy gép formájába. Ez a technológia 1960 óta létezik, az USA haditengerészete fejlesztette ki és a NASA mai napig ezt használja az űrhajókon. Az űrhajósok ebbe a gépbe belevezetik a vizeletüket és a másik végén megisszák a tiszta vizet. A víztisztító lelke a lézer technológiával gyártott úgynevezett Ozmózis membrán, amely ugyan olyan tökéletesen szűr, mint az emberi vese! A membránon lévő lyukak átmérője 0,0001 azaz egy tízezred mikronmilliméter, ehhez képest egy vírus 200- szor, egy baktérium 2000- szer nagyobb tehát nem tud átmenni a membrán résein.

Mit távolít még el az RO membrán a vízből a vírusokon és a baktériumokon kívül? Ahogyan fent is említettem az RO membrán a víz kettéválasztásával éri el a végleges eredményt. Minden anyagot (ami nem víz molekula) és nagyobb a mérete 0,0001 mikronnál leválasztja, kiszűri 95-99,5%-os eredménnyel.

Az antibiotikumot, hormont és rákkeltő anyagokat is ki tudja szűrni? Igen, mivel a membrán nem azt nézi, hogy milyen anyag, hanem nagyobb-e a mérete a vízmolekula méretétől. Szerencsére a vízmolekula általában minden vegyülettől kisebb így a membránnak könnyű dolga van. Az érdekesség kedvéért: egy vörös vérsejt mérete 7-8 mikron, Reverz Ozmózis membrán 0,0001 (egy tízezred) mikron méretig szűr.

A NANO vagy az RO membrános készülékek a jobbak? A Nano membrános gépek, külalakra ugyan olyanok, mint az RO membrános gépek. Külalakra még a membránok is megegyeznek, de szűrési hatásfokban már eltérnek egymástól. A Reverz Ozmózis 0,0001 (egy tízezred) mikron méretig szűr, a Nano membrán 0,001 (egy ezred) mikron méretig válogatja le a szennyező anyagokat a vízből. Tehát a Reverz Ozmózis technológia szűr a legkisebb molekula méretre, és ez állítja elő a legtisztább vizet! A Nano membrános gépek kicsit több ásványi anyagot hagynak a tisztított vízben.

Milyen elven működik az RO membrán? A membrán a hagyományos szűrőbetétes szűrőktől sokkal tisztább vizet állít elő, mert a kettéválasztás elvét használja fel a tisztítás folyamán. Egy 5 mikronos, egy aktív szén, és egy 1 mikronos mechanikai szűrőbetéttel eltávolítjuk a vízben lévő nagyobb szemcséket és az így előszűrt csapvizet a membrán egyszerűen kettészeparálja tisztavíz molekulákra és szennyvízre. A tiszta víz egy 12 literes tartályba tárolódik, a szennyvíz a lefolyóba vezetődik. Mivel az membrán folyamatosan mosatja magát ezért a szűrőfelülete mindig tiszta marad.

A hagyományos szűrőbetétes víztisztítók milyen elven működnek? A hagyományos szűrőbetéttel működő víztisztítók az alábbi elven dolgoznak. A szűrőbetétek fogják fel és tárolják magukban a szennyezettséget. Ez két okból is félmegoldás:

  1. Nincs olyan szűrőbetét, ami mindent ki tud szűrni, mert minden szűrőbetétnek megvan a maga szűrési határa, bizonyos intervallumon belül.
  2. Amikor a szűrőbetét eléri a teljes telítődöttséget, sajnos már nem bír tovább szűrni és átengedi a szemetet, ráadásul a víznyomás még a betét belsejében lévő szemetet is kimossa, és így egy idő után sajnos koszosabb víz folyik a víztisztítóból, mint ami a csövön érkezik.

Nem elég csak a legfontosabb szennyezettségeket kivenni a vízből? De mi a fontos? Ki határozza ezt meg? Én azt mondom, hogy minden, ami nem segíti a szervezetünket az terheli. Ha a 800 legismertebb szennyezettségből csak 15- öt veszünk ki, akkor mi lesz a sorsa a maradék 785-nek?

Egy véletlenszerű vezetékes vízhálózat szennyeződése esetén is biztonságos vizet ad az RO? Az USA haditengerészete arra használja, hogy bármilyen szennyezett vízből tiszta és biztonságosan fogyasztható ivóvizet kapjanak a katonák. A NASA ezt a készüléket használja az űrhajókon, amivel az űrhajósok visszatisztítják a vizeletüket! A katasztrófa védelem ezt a gépet használja a katasztrófa sújtotta területeken és a szennyezett vízből állít elő tökéletesen tiszta vizet a rászoruló emberek számára. Remélem ezek a tények magukért beszélnek?

Az RO kiszűri az ásványi anyagokat is a vízből? Igen. Kiszűri a hasznos és a káros anyagokat egyaránt. Nem tud válogatni, hogy ez jó vagy rossz! Nem létezik olyan intelligenciával rendelkező készülék, amelyik ezt meg tudná csinálni! Aki mást állít az nem mond igazat! Egy tényre fel kell, hogy hívjam a figyelmed. Az emberek legtöbbször az ásványi anyagokat figyelik a vízben, pedig jóval fontosabb lenne azokra a vegyületekre koncentrálni, amelyek megbújnak az ásványi anyagok mellet és rombolják az emberi testet! Ásványi anyagot könnyű bevinni a szervezetbe, de pl. egy nehézfémet kiüríteni, már sokkal bonyolultabb folyamat!

A készülékhez csatlakoztatható ásványi agyag visszasózó betét? Igen, minden készülékhez lehet csatolni. A visszasózóból a tiszta víz ugyan olyan ásványokat old ki, mint az esővíz a talaj kőzeteiből, amiből később ásványvíz lesz. Így tisztított és ásványi anyagokkal dúsított vizet kapunk, szemét és káros anyagok nélkül!

Javulni fog az egészségem az ozmózissal tisztított víztől? A változás mértéke mindenkinél eltérő, hisz két egyforma ember nem él a földön. Van olyan ügyfelem, akinél a – saját bevallása szerint – szinte csodaszámba menő gyógyulás ment végbe a tiszta víz hatására, és van olyan ügyfelem is, aki semmilyen változást nem érzett. Egy tényt viszont leszögezhetünk, minél tisztább a víz a sejtjeinken belül annál egészségesebb a testünk. Viszont azt is ki kell jelenteni, hogy a tisztított víz nem helyettesíti a gyógyszereket és orvosi ellátást.

Milyen palackozott vizekhez lehetne hasonlítani az Ozmózissal előállított vizet? Ne feledjük, hogy a víztisztítóba betáplált víz az alapjában véve természetes víz, és ezt tisztítjuk tovább. A Tisztított vizet a bébi, gleccser, és forrásvíz vizekhez hasonlíthatjuk. Ezek a legjobb minőségűek.

Csecsemőknek lehet tisztított vízből készíteni a tápszert? Az egészégügyi ajánlások babák estetében mindig óvatosan fogalmaznak, vagy inkább kizárnak, ezért szokták ráírni a termékekre, hogy várandós anyukák, és 3 év alatti gyermekek számára nem ajánlott a fogyasztása.  Így van ez a tisztított viz esetében is. A csecsemőknek még kifejlődőben van az immunrendszerük, ezért ajánlatos a legtisztább ételekkel, és italokkal táplálni őket. Itt mindenkinek egyéni döntése van a témában, és ajánlás helyett csak a saját családom példáját tudom felhozni. Nekem mind két lányom tápszeres baba volt, és tisztított vízből készítettük számukra a tápszert, és minden más ételt.  Már nagy lányok, és soha egyiknek sem volt hiány betegsége, amit ellen érvként szoktak felhozni a tisztított víz fogyasztására. Kisgyermekes családoknál ajánlott a készülékre az UV lámpa, ami teljesen csírátlanítja és fertőtlenítí a vizet a baktériumoktól, és vírusoktól!

Bébi (baba) víz helyett csecsemők is fogyaszthatják? Mint az előző kérdésnél azt írtam. Itt mindenkinek egyéni döntése van a témában, és ajánlás helyett csak a saját családom példáját tudom felhozni. Én mindkét lányomnak adtam a tisztított vizet már csecsemőkortól. Már pár hónapos koruktól nagyon szerették. A cumis üvegükbe cukros löttyök helyett tisztavizet öntöttem. Mivel kialakult bennük a vízivás szokása, mai napig szinte csak vizet isznak. Nem mondom, hogy alkalom adtán nem csúszik le egy kis kóla, de alapjába véve nem igazán kívánják a cukros löttyöket. Persze ehhez kellet egy kis szülői ráhatás is, hogy megértsék mi az egészséges mi nem az. Fontos tudni, hogy külföldön több bébi vizet Reverz Ozmózissal állítanak elő, ezért olyan tiszták és drágák. A magyar ivóvíz re vonatkozó szabályozások ezt hazánkban nem teszik lehetővé.

Fel kell forralni a csecsemőknek a tisztított vizet? Csecsemőknek általában minden vizet felforralunk a biztonság kedvért.

A virágokat lehet tisztított vizzel öntözni? Kimondottan szeretik a növények a tiszta vizet, mert nagyon hasonlít az esővízre, mindkettő lágy és élénkítő hatású. Ha két egyforma szál szegfűt beleteszünk egy-egy vázába, az egyikbe tisztított vizet öntünk, a másikba csapvizet akkor nagyon érdekes dolgot láthatunk 5nap múlva. A csapvízben lévő virág már elhervadt, megfeketedett és a víz poshadt, büdös lett alatta, míg a tisztított vízben lévő virág alig 10% -ot hervadt ez idő alatt és a víz színe nem változott.

Melyik készüléket ajánlaná számomra? A legtöbbet vásárolt készülékünk, a Harmónia Vízforrás 100. Ez egy igen jó paraméterekkel rendelkező, víztakarékos víztisztító, amely szinte bárhová felszerelhető.

Hová helyezhető el a készülék? Általában a mosogatószekrény belsejébe helyezzük el a készüléket és a tartályt. A kifolyócsap elhelyezésére két lehetőség van. 1. kifúrjuk a mosogató tálcát, ahová egy kisméretű kifolyó csapot tesszük. 2. A hagyományos konyhai mosogatócsapot 3 állású csapra cseréljük. Képgaléria beszerelési képek>>>

Nekem szilgránit (gránitőrlemény) mosogató tálcám van, ki lehet fúrni? Igen. Biztonsággal tudjuk fúrni.

Nekem gránit kő munkalapom van, ki lehet fúrni? Nem! Soha nem fúrjuk a gránit munkalapot! Ebben az esetben 3 utas kifolyó csapot szerelünk.

Nekem nagyon kicsi a szekrényem, lesz elég hely a beszereléshez? Látatlanban nem tudom megmondani, de egy biztos, az elmúlt 19 évben sehol nem fogott ki rajtunk a helyhiány, és szorítottunk helyet a készüléknek. Érdemes megnézni a képgalériában a készülékek beszerelési képeit, amiből összehasonlítási alapot lehet képezni.

A szivattyús vagy a szivattyú nélküli gépek a jobbak? Minden gépben ugyanaz a membrán van tehát a vízminőség minden gépnél egyforma. A szivattyús gépeknek nagyobb a teljesítménye/vízhozama: akár 15-20 liter/óra. Általában a duplája a nem szivattyús készülékekhez képest. De mindig elmondom, hogy ennek csak akkor van jelentősége, ha valakinek fúrt kútja van, vagy ha tényleg olyan alacsony a víznyomás, hogy elengedhetetlen a nyomásfokozó szivattyú használata. A szivattyú nélküli gépek igénylik a 3 bár átlagos víznyomást. Karbantartásban a szivattyús gépek több szervizt igényelnek, mint a mechanikusak, mert több rajtuk az elektronikus alkatrész.

Mennyi az élettartalma egy víztisztítóknak? Mivel amikor e sorokat írom már 19 éves szakmai tapasztalat áll hátam mögött, ezért kijelenthetem, hogy a legtöbb készülék 15 évig, – rendszeres szerviz mellett-, simán működik. Ezek a készülékek nem tudnak úgy elromlani, hogy ne lehessen reális áron megjavítani. Minden alkatrésze cserélhető, és ha egy elem elromlik, nem kell az egész készüléket kidobni. Bár a készülékek élettartama magas, én azt szoktam javasolni, hogy 10-15 évente érdemes kicserélni a készüléket, de legalább a tartályt.

A vételáron felül van még valamilyen költség, ami felszámolódik szereléskor? Az alap beépítéshez szükséges szerelvényeket tartalmazza a vételár, de egyes esetekben plusz szerelvényeket kell beépíteni a víz leálláshoz, ami pár ezer forinttal (3-5.000Ft-al) megemelheti az árat. Ezen felül beszerelési, és kiszállási díjat számolunk fel az aktuális árlista alapján.

Milyen időközönként kell a szűrőket cserélni? Az OTH hathavonta ajánlja a szűrők cseréjét, és háromhavonta a készülék fertőtlenítését. Mivel a vevő saját felelősségére, és anyagi hátterének ismeretében akkor rendeli meg a szervizszolgáltatást, amikor szükségesnek érzi, ezt mindenkinek saját magának kell eldöntenie. Vannak ügyfeleim, akik sűrűbben, és vannak, akik ritkábban rendelik meg a szervizszolgáltatást. A folyamatos ivóvízminőség fenntartása érdekében semmiképpen nem ajánlott 12 hónaptól hosszabb ideig elnyújtani a szűrők cseréjét, és a fertőtlenítést. A szerviz elmulasztása a gép meghibásodásához, a víz minőség romlásához, és a hosszú távú garancia elvesztéséhez vezethet!

Mennyibe kerül az éves szerviz? Mivel több típusú gépet forgalmazok ezért a szerviz díjjak mindig a gépek tájékoztató oldalán vannak feltüntetve.

Mennyi a jótállás időtartama? Hazánkban a készülékekre vonatkozó garancia időt törvényben rögzítették. A termék árától függően sávos a jótállási idő (1-2-3 év).
a) 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év,
b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év,
c) 250 000 forint eladási ár felett három év.
Ha hosszabb garancia időt szeretnél, akkor választhatod a feláras garancia kiterjesztést.

Ha lejár a garancia, akkor hogyan működik tovább a szervizelés? A szerviz díj garancia időn belül és kívül is ugyan annyi. Továbbra is elvégezzük a gépek szűrőcseréjét változatlan áron. Annyi változik, hogy garancia időn túl a készülék javításakor, az elromlott alkatrészeket az érvényben lévő díjszabás alapján cseréljük. (A szűrő betéteket nem tekintjük alkatrésznek, mert azok fogyó eszközök. Alkatrészek: tartály, kifolyó csap, szelepek, szivattyú, vezérlő elektronika, csövek, csatlakozók, stb…)

Fúrt kútra lehet szerelni ezeket a készülékeket? Lehet, de figyelembe kell venni, hogy ezekben a vizekben sok a hordalék, a Vas, és a Mangán ami lerövidítheti a szűrők élettartalmát. Hogy mennyivel, ezt nem lehet megmondani, mert helyenként változik, véleményem szerint 30-40%-al. Mindenképpen ajánlott egy előszűrő a gép elé, ami megfogja szemetet és óvja a gép szűrőit, hogy azok ne menjenek idő előtt tönkre. (Fúrt kútra egyedi készüléket ajánlok UV lámpával. Mindenképpen érdemes ezt telefonon egyeztetni!)

Miért jó energetizálni a tisztított vizet? A készülékekhez lehet energetizáló modult csatlakoztatni, ami emelni fogja a víz rezgés számát. Több energetizáló modult forgalmazok érdemes megnézni a különbségeket. Az energetizált víz segíti a víz felszívódását, így az jobban hasznosul a szervezetünkben. Röviden azt érdemes tudni az energetizálásról, hogy minden vizet, amit bezárunk vagy állásra kényszerítünk, az energetikailag lemerül. Egy energetizáló modul képes növelni a víz vitalitását, ami jótékonyan hathat az emberi szervezetre.

Lehet a tisztított vizet lúgosítani? Igen. Szinte mindegyik készülékhez lehet lúgosító-ionizáló filtert csatlakoztatni, amely a víz PH értékét 9-10 es értékre emeli. Van olyan készülék, ami már alapon tartalmaz lúgosítót és van olyan, amihez rendelni kell.

Hogyan adjam le a rendelésem, ha szeretnék egy víztisztítót? Ha már ismered a készülékeket és van konkrét választásod, akkor nyugodtan rendeld meg a webáruházban. Rendelésed árajánlatként fogjuk kezelni és telefonon egyeztetünk a félreértések, és a rossz választások elkerüléssé érdekében. Utólagosan is lehet módosítani a rendelést. Ha nem vagy biztos a választásban, akkor azt kérném, hogy először telefonon egyeztessünk. Nyugodtan kérjél visszahívást.

Üdvözlettel: Lizák Sándor

Tel: 70/451-8910

lizak sandor sos mit igyak

Kérlek, iratkozz fel a hírlevelemre!

Ingyen letöltheted az S.O.S. Mit igyak? című e-bookom, amiben olvashatsz az ivóvizekről és a víztisztítókról.

Ezen felül a hírlevél tartalmazni fog egy a csekklistát, amivel könnyen felmérheted, hogy nálad milyenek a telepítési feltételek.