Amikor az emberek elkezdenek utánajárni, hogy milyen víztisztítót vásároljanak, akkor első körben segítségül hívják a Google tudását, megnéznek sok weboldalt, és igyekeznek összecsipegetni a tudást. Eltelik egy kis idő, és rájönnek, hogy sokkal nagyobb a zavar a fejükben, mint mielőtt nekikezdtek a kutatásnak. Mindenki szeretné az egészsége érdekében a legjobb víztisztítót megvásárolni, és ez rendben is van így, hiszen évekre előre tervezünk.

Sok tévhit költözött be az emberek agyába, amit nagyon nehéz megváltoztatni. Az elmúlt tizenöt évben nagyon sokszor hallottam bizonyos ismétlődő kifogásokat vagy kérdéseket, amiket az emberek itt-ott olvastak, vagy hallottak. Ezt a kis írást a leggyakrabban ismétlődő kérdésekre építve írom azért, hogy helyre tegyem az emberek fejében a téves gondolatokat.

Az ivóvíz tisztítás egy bonyolult folyamat, és a víz egy nagyon összetett anyag, több mint 120 ezer oldott anyag lehet benne, amit nem egyszerű kiszűrni. Tehát el kell gondolkodnunk azon, hogy milyen technológia az, ami képes ily rengeteg paraméter kiszűrésére? Melyik víztisztító az, ami a befektetett pénzünkért a lehető legjobb megoldást nyújtja számunkra?

Víztisztító vásárláskor az alábbi 11 hibát azok az emberek követik el, akiknek a fejében a témával kapcsolatban téves gondolatai vagy elvárásai vannak. Előre vetítem, hogy legtöbbször ez nem az érdeklődők hibája, sokkal inkább a rengeteg megtévesztő információnak, amikkel elárasztották a netet.

Melyik víztisztítót válasszam

Vágjunk bele, és nézzük meg azokat a területeket, amelyek alapján döntést szoktak hozni az emberek. 

  1. Méret szerinti válogatás.

Sokaknál szempont, hogy a víztisztító legyen kicsi.  Tisztában vagyok vele, hogy a konyhaszekrény tároló kapacitását a háziasszonyok szeretnék maximálisan kihasználni, és nem szeretnék, ha a helyet valami haszontalan dolog foglalná el. Az egyik legtöbbet feltett kérdése az ügyfeleknek hogy: – Mennyi helyet veszítek a konyhaszekrényből? – Ne feledjük a víztisztító az egészségünket szolgálja, és a pénztárcánkat óvja, hiszen nem kell vásárolni tovább a drága ásványvizet. A kérdés helyesen így hangzana, hogy mennyit nyerek egy víztisztítóval?

A Reverz Ozmózis víztisztító készülékek nem kicsik. Egy átlagos kétajtós mosogatószekrény alapterületének kb. 40%-át foglalják el. Tehát az egészségünk érdekében ennyi helyet kell feláldoznunk.

Sokszor megkérdezik, hogy nem tudnék valami kisebb készüléket hozni? Az a probléma, hogy mára nagyon elszennyezte az emberiség a földet, és ez kihatással van az édesvíz készletre is. Töménytelen mennyiségű szemét van elásva földbe, amit az eső folyamatosan mos, és kioldja belőlük a különböző vegyületeket, ami leszivárog a vízgyűjtő rétegekbe, majd idővel újra fel szivattyúzzuk. Előbb vagy utóbb az emberek megisszák a saját maguk által termelt szemétből kioldódó maradék anyagokat! Szóval a kis víztisztítóval van egy probléma. Ami kicsi annak legtöbbször kicsi a tudása is. A víztisztítók nem elektromos eszközök, amiket lehet mini méretben óriási tudással gyártani. A víztisztítóknál kilehet jelenteni, hogy a méret a lényeg. A szűrőbetétek mérete meghatározza a víztisztító berendezés tudását, és teljesítményét. Tehát egy készülék minél nagyobb, valószínűleg annál nagyobb a szűrési teljesítménye is.

  1. A víztisztító legyen szép.

Nem is lenne ezzel a szemponttal probléma, ha a víztisztítókat nem a mosogatószekrények legeldugottabb, és legtávolabbi bugyrába szerelnénk, ahol rajtunk kívül senki sem látja. Sőt olykor még maga a háziasszony sem látja, annyira a sarokba építettük be. Mivel ez a készülék nem látványelem, hanem funkcionális eszköz, azt gondolom, hogy nagyon kis nyomatékkal kell, hogy szerepeljen a döntéshozatalnál. Miért hívom, fel erre a figyelmet? Azért, mert tisztában vagyok vele, hogy a marketingben a látvány sokat nyom a latba. Az agyba érkező információk 94%-a a szemen keresztül ér el minket. De ez ne tévesszen meg senkit. A víztisztítót a víz megtisztítására használjuk, és nem arra, hogy gyönyörködjünk bene, vagy díszítse a konyhánkat. Teljesen feleslegesnek érzem, hogy valaki dupla annyit fizessen valamiért, amit sok esetben nem is lát.

  1. A víztisztító legyen okos.

A harmadik tévhit, amin el szoktak csúszni vásárláskor az érdeklődők, hogy azt gondolják az ivóvíztisztítók esetében is jó, ha elektronikával van felszerelve, mint egy TV, mobiltelefon vagy egy digitális eszköz. Él az a tévhit, hogy az „okos” víztisztító jobb, mint a sima mechanikai elven működő. Ez sajnos nem így van.

Manapság nagy divat a víztisztítók okosítása, wifi, digitális kijelzők, számlálók, és egyéb extrák beépítésével. A gyártóknak időről időre valami újjal kell előrukkolni az embereknek, és ezért különböző elektronikai vezérlésekkel látják el az ivóvíztisztítókat. De az ivóvíztisztító esetében a chip vezérlés kevésbé fontos, mint egy digitális eszköznél, sőt vajmi kevés beleszólása van a víz tisztaságába.

Had meséljek el egy történetet, ami pár évvel ezelőtt történt meg velem. Beszélgettem egy ismerősömmel, aki szeretett volna venni egy ivóvíztisztítót, és tájékozódott az interneten kínált lehetőségek között. Kinézett egy „okos” víztisztítót, és azt mondta, hogy ez azért tetszik neki, mert van benne Wi-Fi. Ha elmegyek üdülni, akár a tengerpartról is meg tudom nézni, hogy hány nap van még hátra a szűrőcseréből. Elmosolyodtam, és mivel ismertem a szóban forgó víztisztítót, megkérdeztem. Szerinted mennyi ráhatással van a Wi-Fi a víz tisztaságára? Semennyivel, kaptam a választ. De a sztori úgy folytatódott, hogy mondom az ismerősömnek: – Látlak lelki szemeim előtt, ahogy a tengerparton fekszel a napozóágyon, épp koktélt kortyolgatsz, bikinis csinos nők szaladgálnak előtted, te pedig egyszer csak felkapod a telefonod, csatlakozol az otthoni víztisztítódra, hogy megnézd hány nap van még hátra a szűrőcseréig. Ez így teljesen életszerű? Szerinted hány embert fog üdülés alatt azzal foglalkozni, hogy hány nap van még hátra a szűrőcseréből? Amúgy is miért tartod fejben, hogy hány nap van hátra szűrőcseréből, amikor a szakszerviz feladata, hogy hívjon és időpontot egyeztessen veled, a szűrőcserére?

A mondandóm lényege, hogy ezek az „okos” funkciók jól hangzanak, de különösebb funkcionális haszonnal nem járnak a készüléken. Viszont a vételi árat erőteljesen megemelik, és a javítási költségeket is, meghibásodás esetén.

  1. A víztisztító legyen intelligens.

Ez a tévhit már nagyon komoly problémaként ágyazódott be az emberi elmékbe. Az emberek azt gondolják, hogy léteznek intelligens víztisztítók. Olyan kritériumokat állítanak a víztisztítókkal szemben, amit gyakorlatilag az ember sem lenne képes elvégezni. Ez a kritérium nem kevesebb, mint hogy a víztisztító legyen intelligens. Az intelligencia alatt azt értjük, hogy elterjedt az a felfogás az emberek körében, hogy a vízből egy víztisztítónak csak a káros anyagokat kell kiszűrnie a hasznosakat pedig benne kell hagynia. Vannak forgalmazók, akik azt állítják a termékeinkről, hogy a víztisztítójuk ezt meg tudja csinálni! Ez nem kevesebbet feltételez egy víztisztítóról, minthogy intelligens, hisz el tudja dönteni a vízben úszó anyagokról, hogy az hasznos vagy káros az emberi szervezetre! Azt gondolom, hogy ebből a kis szösszenetből mindenki le tudja vonni a tanulságot. Nem létezik olyan ivóvíztisztító, ami másodperc törtrésze alatt eltudná dönteni a vízben lehetségesen jelenlévő 120000 anyagról, hogy az épp hasznos vagy káros az emberi szervezetre. Egy speciális labornak is hosszú-hosszú napok kellenének ahhoz, hogy egy liter vizet kompletten analizáljon. Több millió forintos berendezések, és emberi tudás kellenek ahhoz, hogy a vizet bevizsgálják. Ennek tudatában, hogyan várjuk el egy egyszerű konyhai víztisztítótól ugyanezt? Szóval megegyezhetünk abban, hogy nem léteznek olyan víztisztítók, amelyek képesek a válogatásra, és csak a hasznosat hagyják a vízben a károsat pedig kiszűrik. Aki azt állítja, hogy az ő víztisztítója erre képes, – már most szólok -, hazudik! A legtökéletesebb víztisztítási módszer a desztilláció, ami a vízből mindent kiszűr, akár a jót akár a rosszat, ez a módszer 100%-os hatásfokkal működik, az összes többi szűrési módszer csak részlegesen, és egyre romló hatásfokkal. Az elmúlt 15 évben sokfajta vízszűrő berendezéssel találkoztam, és vettem a fáradságot, hogy TDS mérő műszerrel bemérjem a hatásfokukat. Ezzel a műszerrel a víz összes oldott anyag tartalmát lehet megmérni. Fajlagos vezetőképességből számol, mg/literben írja ki az értéket. Fontos megjegyezni, hogy más-más oldalról kell nézni a gyártónak és a felhasználónak a hatásfok, vagy szűrési paraméter fogalmat. A gyártók egyértelműen az új szűrőbetét adatait adják meg. A felhasználót viszont az érdekli, hogy tartós használat folyamán mennyire, és mennyi ideig fog tiszta vizet inni. Elárulom, hogy az új adatok és a tartós használat közben mért adatok legtöbbször brutálisan eltérnek. Nézzük a legelterjedtebb víztisztítási technológiák hatásfokát új, és használt állapotban. Előrevetítem, ezek a mérések az emberek háztartásaiban, munka közben mért, hivatalosnak nem számító, de sarokszámokat adó teszteknek minősülnek, amelyek összehasonlíthatóvá teszik a különböző szűrőket.

A mérés folyamata: a bejövő csapvíz összes oldott anyag tartalmát hasonlítjuk össze a víztisztítóból kivett tisztított vízével. A két számadat közötti különbség mértéke adja meg a készülék hatásfokát. Pl. ha a csapvíz oldott anyag tartalma 300mg/liter, és a tisztított vízben mért érték 30 mg/liter, akkor az 90%-os hatásfok. A vízben lévő összes oldott anyagnak a 90-át eltávolította, a 10%-át meghagyta.

Víztisztító technológiák rangsorolása, tartós használat közben mért szűrési hatásfok szerint:

  1. Desztilláció: stabil állandó 100%-os hatásfok
    2. Reverz Ozmózis (Forditott Ozmózis, Reserve Osmosis): stabil állandó 90-99,5%-os hatásfok
    3. Nano szűrés: stabil állandó 85-90%-os hatásfok
    4. Ultra szűrés: stabil állandó 40-50%-os hatásfok
    5. Aktív szén: csökkenő hatásfok. Új állapotában 10-20%, használt állapotban 5-0%, lemerült állapotban akár -5%.*
    6. Mechanikai szűrőbetétek: csökkenő hatásfok. Új állapotában 5-10%, használt állapotban 5-0%, lemerült állapotban akár -5%.*
    7. UV égő**

*A mínusz érték azt jelenti, hogy új állapotban van szűrési kapacitás, de ez napról napra csökken, míg el nem éri a telítődött, vagy lemerült állapotot, amikor már szűrésre alkalmatlan, és a felületen felhalmozódott szemetet a víz nyomása kimossa, így méréskor a tisztított víz koszosabb lesz, mint a betáplált csapvíz.
** Az UV égőt sokszor tévesen szűrőként tüntetik fel, de nem az. A vízből nem szűr ki semmit, hiszen akadálytalanul folyik át rajta a víz. Az ultraibolya sugarak a vízben lévő élő szervezetekre hatnak, ezért nevezzük csírátlanító, vagy sterilizáló égőnek.

A fentiek alapján meg kell értened, hogy intelligens víztisztítók, amelyek a vízből csak a káros anyagokat szűrik ki és a hasznosat benne hagyják, még nem léteznek, és szerintem még nagyon sokáig nem is fognak.

  1. Mi a márkája?

Az ötödik tévhit is nagyon érdekes, azt gondolják az emberek, ha egy ivóvíztisztítót egy nagynevű cég forgalmaz az jobb, mint amit a kis cégek forgalmaznak. Ez nem így működik, ez nem egy divat termék. Ma már mindent távol keleten gyártanak, általában Kínában vagy Thaiföldön. Nincs ezzel semmi probléma, tudjuk nagyon jól, hogy az olcsó munkaerő miatt a legtöbb cég ott gyártat. Itt a licenc a lényeg, hogy milyen szabadalom alapján van gyártva a készülék. Sokszor szervizeltem nagy cégek által forgalmazott ivóvíztisztítót, és amikor megbontottam, láttam, hogy ugyanazokat a Tajvani alkatrészeket használják, amiket én is használok.

Tehát a látszat néha csal. Attól, hogy menő márkanévvel van ellátva egy víztisztító, a legtöbbször kínai vagy thaiföldi alkatrészek vannak benne. A kérdés az, miért adnál háromszor, négyszer annyi pénzt ugyanazért az alkatrészekért? A név miatt? Ráadásul sosem biztos, hogy a legnagyobb menő cégek forgalmazzák a legjobb víztisztító berendezéseket. Az elmúlt években sok fura, csúnya és számomra undorító dologgal találkoztam, amit általában a nagynevű cégek csinálnak. Az ismertségükkel visszaélve, találkoztam túlzássokkal, megtévesztésekkel, ködösítésekkel, és átverésekkel is. A listám nem rövid, tudnék miről írni, de csak egy példát emelek ki a nagynevű cégek marketingjei közül, amivel magukhoz édesgetik a vevőket. De azért számomra az alábbi termék marketingje, hagy némi kívánnivalót maga után.

Álljon itt szemléltetésként a nagynevű cég által forgalmazott hiper-szuper Revez Ozmózis víztisztító esete. Állításuk szerint ez a készülék a vetélytársak által forgalmazott készülékektől sokkal nagyobb teljesítményű, az ásványi anyagokat a vízben hagyja, és csak a káros anyagokat szűri ki.

Ezzel a marketing dumával az a bajom, hogy a laikus vásárló számára kecsegtető, de egy hozzáértő szakember számára több oldalról is ellentmondó állításokat tartalmaz. Legfőképpen akkor bújik ki a szög a zsákból, amikor megnézem a gép paramétereit, és tisztán látszik, hogy ez fizikai képtelenség, tehát valami nem stimmel.

Nézzünk egy direkt nem azonos, de majdnem tényleges esetet, amiben a víztisztítónak az alábbi paramétereit adják meg:

Technológia: Reverz Ozmózis tartály nélküli, átfolyós
Tisztítási teljesítmény: 200 liter/óra
Felépítés: 5 mikronos, aktív szén, 1 mikronos mechanikai előszűrők, 2db 100GPD-s RO membrán, utó szén szűrő, nyomás fokozó szivattyú, baypass szelep, kifolyócsap. 

Akkor essünk neki és elemezzük ezeket a paramétereket szakértői szemmel. Azt adják meg a műszaki leírásban, hogy a készülék teljesítménye 200 liter/óra, de ezt csak 2db 100GPD-s Revez Ozmózis membránnal érik el. Ez azért lényegi információ, mert a 200 liter x 24 óra az 4800 liter/nap tisztítási teljesítmény, ami már egy 40”-os ipari membrán paramétereire mutatnak. A GPD a gallon rövidítése, amely 4,1 literrel egyenlő. Tehát a 100 GPD-s membrán napi teljesítménye 410 liter. Mivel 2 db membránról beszélünk az összesen 820 liter/nap, vagy 34 liter/óra maximum teljesítményen! Még mindig hiányzik 166 liter óránként. Hogy is van ez akkor? Egyszerű, a maradékot hozzákeverik a csapvízből! Ezért van a készüléken baypass, más néven bekeverő szelep. De akkor felmerül bennem a kérdés: – Ha a 200 liter termelt víznek csak 17%-a Reverz Ozmózissal tisztított víz, akkor nevezhetjük egyáltalán Reverz Ozmózis víztisztítónak? Nem, mert a Reverz Ozmózis certifikációja 95-99,5%-os tisztítási teljesítményt ad meg, ez pedig a 17%-kal nem teljesül. Azt gondolom, ez nem kis megtévesztés. Most már mindenki érti, hogyan lett felturbózva a teljesítménye az „elvileg” Reverz Ozmózis víztisztítónak.

Ha az egyik helyen működött a megtévesztés, akkor fog a többinél is elvén került sor arra az állításra, hogy ez a készülék csak a káros anyagokat szűri ki, az ásványi anyagokat pedig benne hagyja a vízben. Az úgynevezett intelligens víztisztítókról már esett szó, tehát leszögezhetjük, hogy ez a készülék sem képes erre a manőverre.

S hogy ne szakítsuk meg a sorozatot, vizsgáljuk meg azt az állítást, hogyan is marad az ásványi anyag a Reverz Ozmózissal tisztított vízben? Sehogy nem marad, hanem a csapvíz hozzákeverésével kerül a tisztított vízbe. Hoppá, ez már a második megtévesztés.

De akkor mennyire tiszta ez a víz, ha 83%-os csapvíz visszakeverés van? S azt is megkérdezném, hogy az ásványi anyagok mellett, milyen szennyeződéseket sikerült még visszakeverni? S erről a tényről megfelelően tájékoztatták a vevőket? Itt a harmadik megtévesztés.

  1. Legyen olcsó a szervizköltsége.

A hatodik egy olyan elvárás az ivóvíztisztító felé, ami nem teljesíthető, ha komoly tisztítási teljesítményt várunk el a készülékünktől. Egyértelműen nem csak egy darab szűrőbetét lesz benne hisz többlépcsős rendszerről beszélünk. Ha pedig nő a szűrőbetétek száma, akkor nő a szervizköltsége is. Azt gondolom ez teljesen logikus, és egyértelmű. Minden szűrőbetétnek megvan a hatásmechanizmusa, gondolok itt arra, hogy mit tudnak eltávolítani a vízből. A mechanikai előszűrő a vízben lebegő anyagokat, az aktív szén a klórt, a nitrátokat, szerves anyagnak egy részét, a színt, a szagokat, tudja eltávolítani. A Reverz Ozmózis membrán: 0,0001 azaz egy tízezred mikron átmérőig eltávolít a vízből minden anyagot. (Pár méretarány a viszonyítás kedvéért. Influenza vírus 0,1 mikron, Salmonella baktérium 0,6 mikron, emberi hajszál 0,2 mm.) Minél több alkatrészből áll egy készülék, annál nagyobb lesz a szervizköltsége, ez egyenesen arányos. Ha valaki nagyon olcsó szervizdíjat szeretne, akkor csak egy egyszerű szénbetétes vízszűrőkancsót kell vásárolnia. Olcsó lesz, viszont a hatásfoka meg sem közelíti a Reverz Ozmózis vagy NANO víztisztítók teljesítményét. Itt lép életbe a valamit valamiért elv.

  1. Megpróbálod magad összeszedni az információt a neten.

A hetedik hiba nagyon érdekes, és összetett. Az emberek a mai világban az internet segítségével sokat megtudhatnak, és sok mindennek utána járhatnak. Igen ám, de saját tapasztalatomból tudom mondani, hogy a vélemények megoszlanak ugyanarról a termékről, vagy témáról. Legyen az bármi, lesz mellette és ellene szóló érv vagy vélemény. Ember legyen a talpán, aki a mai világban tiszta lelkiismerettel el tudja dönteni csak az interneten összeollózott információk alapján, hogy melyik terméket érdemes megvenni. Az ivóvíztisztítók ráadásul speciális szakterület, mert több technológia van a piacon, és a legtöbb forgalmazó persze a saját termékért preferálja. Elszoktam mondani, hogy nem azért forgalmazok Reverz Ozmózis rendszerű ivóvíztisztítókat, mert ebből van a pénzem, hanem azért forgalmazom ezt a technológiát, mert ez működik a legstabilabban, és ebben bízom a legjobban. Az elmúlt 15 évben az RO víztisztítók bizonyítottak, és ezek a készülékek használtan is ugyanolyan vízminőséget biztosítanak, mint egy új állapotban. De visszatérve az internetre, ha pro és kontra érveket olvasunk egy termékről, akkor mi alapján tudjuk eldönteni, hogy a mellette és az ellene szóló érvek azok mennyire helytállóak? Nekem az a tapasztalatom, hogy az interneten rengeteg vélemény fellelhető, viszont a legtöbb hátánál nem áll valós tudás, illetve nem tényekre alapozott véleményeket olvashatunk. Azt is el szoktam mondani, hogy a vélemények azok a termékek, amiket az emberek ingyen osztogatnak. Figyelembe kell venni azt, hogy a vélemény az nem tény, hanem egy embernek a gondolata! Gondolkodhatunk valamiről pozitívan, vagy negatívan, meglehet a saját hitvilágunk, de az még nem tény. Én azt szoktam mondani tökmindegy, hogy hiszel-e a gravitációban, vagy sem, ha kilépsz a tízedikről földet fogsz érni. Ez nem hit kérdése, és nem vélemény kérdése. A gravitációt nem érdekli a beállítottságod, mindenképp fog rád hatni. A világban vannak tények, és én azt gondolom, hogy nem a véleményekre kell alapozni, hanem a tényekre. Pont ezért tényszerűen tájékoztatom az embereket, mert magam is olyan ember vagyok, hogy a tényekre hagyatkozva szeretem meghozni a döntéseimet. Az internet nagyon jó dolog arra, hogy alapinformációkat összeszedjük, de a végső döntéshez egy speciális szakterületen nem árt kikérni egy hozzáértő ember véleményét.

  1. Nem kéred ki egy hozzáértő szakember véleményét.

Az előző pontból tovább lépve azt gondolom, hogy mára kialakultak Magyarországon azok a nagy múltú kereskedők, akik víztechnikára szakosodtak, és tisztában vannak azzal, hogy mi működik jól, és mi nem. Már írtam róla, így te már tudod, de amikor elmondom sokan el sem hiszik, hogy a nem membrán technológiás víztisztítók legtöbbje, amikor eléri a telítődés szintjét, elkezdi visszakoszolni a vizet. A szűrőbetétben a felhalmozódott szemét a víznyomás hatására leválik, és az ügyfél koszosabb vizet iszik tisztítva, mint a csapvíz. Persze ezeket a tényeket nem olvashatjuk a reklámszövegekben, és a prospektusokban. De ettől még tény marad.

Ha valaki hosszútávra szeretné ellátni magát, és a családját egészséges tiszta vízzel, akkor érdemes kikérni egy hozzáértő szakember véleményét. Kik számítanak hozzáértő szakembernek? Azok az emberek, akik legalább tíz éve foglalkoznak egy szakterülettel. Ezek az emberek nagyon sok mindennel találkoztak, tapasztaltak. Az évek alatt sok vizet, és vízkezelő berendezést teszteltek, így saját tapasztalat alapján tudnak véleményt alkotni. Amikor 2004-ben elkezdtem Fordított Ozmózis elvű ivóvíztisztítókat forgalmazni, az első dolgom az volt, hogy vízteszteket készítettem. Hivatalos analízisre vittem a különböző vizeket, amikkel kapcsolatba kerülhet az ember. Bevizsgáltattam a városi vizet, többet a legkedveltebb ásványvizek közül, és bevizsgáltattam a saját Reverz Ozmózis víztisztítóm által tisztított vizet is. Mivel az első időkben sok kérdést tettek fel az emberek, hogy ez vagy az a készülék a jobb, vettem a fáradságot, és bevizsgáltattam más nagynevű cégek víztisztítói által előállított tisztított vizet. A hivatalos vizsgálati eredmények tényekkel szolgálnak, ezekkel vitatkozni nem lehet. Vagyis lehet, csak nem érdemes, mert attól még a tény az tény marad. Innentől kezdve azt kell mondanom, hogy egy-egy kérdésre tényeken alapuló választ tudtam adni. Azt is el kell mondani, hogy az első időszakban nagyon sokat teszteltem extrém körülmények között az általam forgalmazott víztisztítókat. Egyszer például egy ivóvíztisztítóba beleöntöttem több mint százezer milligramm több összetevőből kevert vegyi anyagot, ami az emberi szervezet számára valószínűleg halálos dózisnak számít. Kíváncsi voltam, hogy a másik végén ténylegesen tiszta víz jön-e ki? Kíváncsi voltam, hogy az a víztisztító amit a NASA fejlesztett tényleg tudna-e az az emberi vizeletből tiszta vizet csinálni? Kíváncsi voltam, hogy igaz-e az az állítás, miszerint az amerikai hadsereg Reverz Ozmózis víztisztítókat használ, amivel akár az árkokban összegyűlt szennyezett vízből is képesek tiszta vizet előállítani? Jelentem, hogy igazak az állítások. Az én általam folytatott teszt előtt és után is megmértem műszerrel a tisztított vizet, és tökéletes eredményt kaptam. A kontroll csapvíz kis ingadozással 350mg/liter értéket mutatott, az ebből előállított tisztított víz pedig 10mg/liter értéket produkált. A 100.000 mg/liter hozzáadott vegyi anyag dózis betáplálása után a tisztított víz 7mg/liter teszt értéket produkált!  A Reverz Ozmózis elv azt csinálta, amit a certifikációja leír róla. Tehát 90-99,5% között van a szűrési teljesítménye, és ezáltal tökéletes vizet állított elő, a betáplált vegyi anyagokkal szennyezett vízből. Miért mondom ezt el? Azért mert nagyon sokszor találkoztam az elmúlt 15 évben olyan véleményekkel, amit emberek az interneten olvastak, és tényként kezelték. Ilyenkor el szoktam mondani az embereknek, hogy amit te olvastál az nem állja meg a helyét, mert teszteltem, és bevizsgáltattam, és egészen más eredményt kaptam.

Ha valaki komoly döntést szeretne meghozni, és a legjobbat szeretné megvenni magának, akkor kérje ki egy olyan szakember véleményét, aki hosszú ideje van már ezen a szakterületen, és valószínűleg tapasztalaton alapuló tudása van. Biztos jobban, és hozzáértőben fog tanácsot adni, mint egy üzletkötő, aki csak azért ad el terméket, hogy pénzt lásson az üzletkötésből. Ez a gondolat véletlenül bukkant fel, de úgy gondolom nem ok nélkül. Privát véleményem szerint a hozzá nem értő, de hangosan marketingező üzletkötők, és értékesítők miatt kering ennyi tévhit a víztisztítók körében. Mindenki a konkurenciát szidja, ezzel leplezve a saját portékájuk hiányosságait. Téves információk tömkelegével találkoztam az elmúlt években, amelyek mai napig keringenek körbe-körbe. Azzal nincs gond, ha valaki marketing eszközöket használ az értékesítéshez, hiszen én is ezt teszem, és minden más kereskedő így értékesít. De az egészég szakterületén nem megengedett téves információkat adni, és ezzel jogtalan előnyre szert tenni. Attól nincs rosszabb, mint amikor egy vevőnek azzal adtak el egy egyszerű víztisztítót, hogy ez kiszűri a mérgeket, a hormonokat, és az antibiotikum maradványokat is. A valóságban pedig alig 10%-os hatásfokkal működik. Nem tudom, mit szólna egy ilyen értékesítő, ha egy vegyi támadás esetén gázálarc helyet, egy szelepes pormaszkot adnának el neki, mondván, hogy ez mindent kiszűr? Remélem érted mire célzok ezzel?

  1. Nem hiszel a szakember tudásában, és tanácsában.

Beszélnünk kell arról, hogy ma az emberek egyre szkeptikusabbak. Persze nem mondom, hogy ok nélkül, hiszen én jómagam is sok mindennel találkozom, és tényleg sok az átverés.  De ennek ellenére azt is gondolom, hogy azok a hiénák, akik az emberek átverésével akarnak előrébb jutni, tiszavirág életű pályafutást fognak magukénak tudni. Ha egy kereskedő sok embert ver át, akkor annak híre megy és előbb vagy utóbb lehúzhatja a redőnyt. Viszont ennek az ellentéte is igaz. Sok tisztességes szakember van, aki a saját szakterületének a szakértőjévé vált az idő előrehaladtával. Ezeket a szakembereket az ügyfelek keresik, és megbecsülik, egyértelműen növekedni fog az ügyfélkörük.

A kérdés: kit tekintünk szakembernek, illetve kit tekintünk olyan embernek, akinek meg lehet bízni a véleményében? Amikor szerszámokat vásárlok meg szoktam kérdezni a boltban az eladót, hogy mi erről a termékről a tapasztalat, mennyi garanciális probléma szokott adódni az adott szerszámmal. De a legjobb megoldás az, amikor egy kisgépjavítót kérdez meg az ember, hogy melyik az a gép, amit a legkevesebbet kell javítani? A szerelő az, aki látja, hogy egy-egy készülék hogyan működik, ő az a személy, aki a leghitelesebb véleményt tudja nyújtani az adott termékről. Azt gondolom, hogy azok a cégek tudnak jó szakvéleményt, és tanácsot adni egy adott termékről, akik forgalmazzák, javítják, szervizelik is azt. A szakszervizek tapasztalatra alapozva tudnak véleményt mondani az érdeklődőknek. Egy felelősségteljesen gondolkodó értékesítő és szervizelő cég előbb utóbb a selejtes termékeit vagy gyengébb minőségű termékeit kirostálja, és a jobb minőséget fogja megtartani. Azért mert a garanciális javítások mindenkinek kiesett pénzt jelentenek. Ezt pedig a mai világban nem engedheti meg magának egy cég.

Összefoglalva, azt szerettem volna elmondani a fent leírtakkal, hogy a tudás általában nem azoknál van, akik csak értékesítenek. A tudás oda összpontosul, ahol a tapasztalatokat begyűjtik. A tapasztalatokat pedig a szerelők szerzik meg, hiszen ők kerülnek testközelbe az adott készülékkel. Tehát, ha víztisztítót vagy más speciális terméket szeretnél vásárolni, akkor vedd a fáradságot és kérdezz meg egy szakszervizest, majd ő elmondja mi a valóság. Viszont, ha kikérted a véleményét, akkor fogadd is el. Nem tudom, miért vagyunk ilyenek, de tipikus, hogy az emberek kikérik a szakértők véleményt, de homlok egyenest mást csinálnak. Erre had meséljek el egy történetet, ami nemrég esett meg velem egy nagy barkács áruházban. Nem vízzel kapcsolatos, de szemléltetésre tökéletes.

Ép a zsákos betont pakoltam a bevásárló kocsira, amikor megáll mellettem egy 65 év körüli néni. Megkérdezte tőlem, hogy melyik a zsákos beton, mert kellene neki 4 zsákkal. Mutattam, hogy ez, amit épp pakolok, de van kétfajta, ezért visszakérdeztem, hogy mire szeretné használni. Szépen elmesélte, hogy újra fogják burkolni a fürdőszobát, mert besüllyedt az aljzat közepe, és nagyon öblös. Mondta, hogy 4,5m2 az alapterülete. Erre mosolyogva válaszoltam neki, hogy ennek az újrabetonozásához nem lesz elég a 4 zsák, jóval többre lesz szükségük. Ó nem akarja a burkoló újra betonozni, csak a csempe tetejét egyenesbe hozni, hogy tudjon rácsempézni. Mondtam neki, hogy ha csempére burkolunk, akkor aljzat szintkiegyenlítőt kell vinni, mert az estrich beton nagyon gyengén tapad a csempéhez, viszont az aljzat szintkiegyenlítő az kitűnően. A mama megköszönte a szaktanácsadást, elköszöntünk, és hallottam, ahogy felhívja a burkolót. Elmondta neki a tanácsomat, majd halottam, ahogy burkoló megerősíti, hogy maradjanak a zsákos betonnál.

Észrevételem ezzel kapcsolatban:

  • Ha egy régi ház fürdőszobájának meghorpad a járó felülete, az azért van, mert nincs alatta beton. Régen homok ágyba, más néven Misungba rakták a csempét, cement habarccsal, mert még nem létezett csemperagasztó.
  • Ha nincs beton a csempe alatt, mennyi az esélye, hogy nem fog tovább süllyedni?
  • Minden szakember tudja, hogy a javító betonnak minimum 5 cm vastagnak kell lennie, a teljes felületen, márpedig az öblös alzaton ez kivitelezhetetlen, mert a szélei felé vékonyodni fog a beton.
  • Amúgy sem lehet 4 zsák betonnal 4,5m2-t 5 cm vastagon le betonozni, tehát nem is volt a cél, csak a közepének a szintbehozása.
  • Valószínűsítem, hogy az így lerakott csempék 5 éven belől feltörnek.

Szóval némely estben ennyit a szakértői vélemények megfogadásáról.

  1. Vásárolj helyi cégtől.

A víztisztító nem olyan, mint egy kenyérpirító ami ha elromlik, becsomagolod és visszaküldöd. Már csak azért sem, mert be van kötve a hálózati vízrendszerbe. Ezt a készüléket rendszeresen kell majd karbantartani, amihez a szakszerviz fog kivonulni. Köztudott, hogy az autók nem vízzel mennek, tehát minél messzebbről jön egy szakszerviz, annál többe fog kerülni a kiszállási díj. Azt is szem előtt kell tartani, hogy lehet ennek a készüléknek garanciális problémája is, amit általában a szakszerviz a helyszínen fog javítani. A garanciálisan beépített alkatrészt nem fogják felszámolni, de a kiszállási díjat viszont igen. Egyértelműen költségesebb ilyen szempontból egy távolabbi szerviz. Nálam rendszeres, hogy egy ügyfelem új helyre költözik és a víztisztító berendezést, át kell szerelni az új lakásba, vagy házba. Ha például egy 250 km-re lévő szakszervizzel szeretnénk megcsináltatni ezt az áttelepítést, nem elég, hogy lassabban tudják beütemezni, még sokkal mélyebben is kell majd a zsebbe nyúlni.

  1. Ne akarj valami hiper-szuper, high-tech technológiás víztisztítót vásárolni.

A modern marketing részét képzi, hogy időről időre elő kell jönni valami újjal, amire harapnak az emberek. A hangsúly a „új” szón van. Nem valami jobbal és hatékonyabbal, szimplán csak újjal, amivel el lehet kápráztatni az embereket. Sorolhatnám azokat a paramétereket, amiknek semmi köze a víztisztasághoz, ellenben amikor elromlanak, tetemesen megemelik majd a javíttatási költséget, vagy akár odáig is fajulhat a dolog, hogy ki kell dobni a hiper-szuper készüléket, mert olyan drága lenne a javíttatási költsége. Ugyanez igaz a mostani mosógépekre, és hűtőkre. Mesterségesen olyan drágán tartják a vezérlő panelek árát, hogy ne akarják megjavíttatni az emberek, inkább vegyenek új készüléket.

A másik oldalról nézve manapság sok mahinátor, és egyéb vízkezelő van a piacon, amik valamilyen eljárással megváltoztatják a vizet. De a víztisztítókat az emberek állandó, mindennapos fogyasztásra használják. Sok jó speciális víz létezik, de oda kell figyelni, mert ezek legtöbbje 1-2 hónapos kúra jellegű fogyasztásra ajánlott, és nem állandóra.

A Reverz Ozmózis, egy többlépcsős mechanikai szűrés, az így előállított víz nagyon hasonló az esővízhez. Az emberek és az állatok mióta világ a világ isszák az esővizet, ami az élet építőköve, ami nélkül nem létezik élet. Kútvíz, csapvíz és ásványvíz sem létezne esővíz nélkül, hiszen mindegyik abból lett. Ehhez már igazodott az emberi szervezet, nagy meglepetést nem tud okozni. Ne feledjük: Bár a vízre az élelmiszerbiztonságra vonatkozó szabályok vonatkoznak, a víz nem élelmiszer! A víz egy lételem!

+1. Miért a Reverz Ozmózis?

Ha bővebb információt szeretnél arról, hogy miért a Reverz Ozmózis víztisztítókat ajánlom, olvasd el a 8 használt víztisztítót tesztelt a HVG című írást a blogon. Ezt a teszteredményt a HVG 2009. május.19-én publikálta Nagy víztisztító teszt: egészségesek-e a tisztított vizek?” címmel. A kapott eredményeket elemezve magyarázatot adok, hogy a dolgok miért úgy vannak, ahogy azt a teszteredmények mutatják, és arra is választ kapsz, hogy milyen hatásfokkal működnek a tesztelt víztisztító berendezések.

HVF RO 100 Reverz Ozmózis víztisztító készülék nyíregyháza

HVF RO 100 Reverz Ozmózis víztisztító készülék nyíregyháza

Blog olvasói 10% kupon kód. A kosárban beváltható bármelyik víztisztítóra! 8U6CAP4K

Vásároljon víztisztítót blog olvasói kedvezménnyel!